Zoltán, a szelíd
ZOLTÁN, A SZELÍD
Dr. Szelid Zoltán vagyok, e honlap alapítója és jelentős részének írója. Amikor egy könyv vagy honlap mondanivalója ilyen mértékben egy ember személyes megértéseire, meggyőződésére épül, jogos igénye a Kedves Olvasónak, hogy ne csak azt tudja meg, hogy mit mond, hanem azt is, hogy ki mondja. Ezért tartottam fontosnak, e különleges, keresztény hitem fényében megírt önéletrajzzal bemutatkozzam. (Ezt az élettörténetemet csaknem azonos tartalommal tettem közzé az “A jó rész” c. könyv és a “Szelíden az életért” (szelidzoltan.hu) c. honlap “Az én történetem” című fejezetében; a honlapokon folyamatosan frissítem.)
A rút kiskacsa
Fiatal szülők első gyermekeként születtem egy pesterzsébeti munkáscsaládba, 1973. tavaszán. Sok szeretetet kaptam, szüleim igyekeztek a legjobbat adni nekem és öcsémnek, én azonban sajnos nagyon elmaradtam a teljesen jogos elvárásoktól.
Gyöngécske, beteges testemmel, feltűnő szépséghibáimmal és félénk, mimóza természetemmel nem voltam éppen a fiúgyermek eszményképe. Az általános iskolát kegyelem kettesekkel szenvedtem végig (mint megtudtam, annyira szánalmas voltam, hogy sajnáltak megbuktatni). Gerincferdülés miatt testnevelésből felmentve, gyógytornára kellett (volna) járnom, és allergiák sokaságával is küzdöttem.
Ezekből adódóan nem voltam túl népszerű, de céltáblája lettem a környezetemben élő gyerekeknek: kiközösítettek, gúnyoltak, vertek, vagy éppen csak szánakoztak rajtam.
Gyászos bizonyítványom ellenére fölvettek egy műszaki szakközépiskolába – a pesterzsébeti „Bagiba” –, ahol azonban már nem volt kegyelem-kettes: mindjárt az első évben úgy megbuktattak, hogy pótvizsga nélkül ismételhettem az évfolyamot.
Mindezt én nagyon rosszul éltem meg, talán tragikusabban is, mint kellett volna. Életképtelen selejtnek éreztem magam, és biztos voltam benne, hogy nem fogom megérni a felnőtt kort.
Isten és én
Ameddig vissza tudok emlékezni, ateista neveltetésem (és minden „jobb belátásra térítési kísérlet”) ellenére, mindig hittem Istenben – a magam módján. Elképzeltem, ahogy egy jóságos, ősz apókaként letekint rám a magasságból, és bizonyára nagyon sajnál engem. Elképzeltem azt is, hogy milyen jó lesz nála a Mennyben, ha majd végre magához szólít.
Tizenhét évesen azonban egyik osztálytársam, némi gyöngéd erőszakkal, elhívott a Deák téri Evangélikus Gyülekezet ifjúsági óráira. Igen kellemesnek és hasznosnak találtam ezeket a hetenkénti találkozókat. Az idős lelkész bácsi nagyon kedves volt, a fiatalok pedig igazán barátságosak. Még a butácska, netán provokatív kérdéseimre, hozzászólásaimra is mindig türelmesen és értelmesen válaszoltak.
A legfontosabb, amit ezeken az alkalmakon megértettem, az az volt, hogy Isten nem passzív szemlélőként nézi végig az életünket, és nem csak akkor foglalkozik velünk komolyabban, ha már meghaltunk. Itt, a földi életünkben is segít, vezet, támogat minket, ha kérjük és elfogadjuk.
Én kértem és elfogadtam: egy imádság alkalmával arra kértem Istent, hogy mutassa meg magát az életemben. Ő meghallgatta a kérésemet, és kezébe vette a sorsomat. Gyors és látványos változások egész sora kezdődött el az életemben.
A nyári szünidőben, életemben először végigolvastam egy könyvet. A következő tanévtől az osztály legjobb tanulói közé léptem elő. Betegségeim és allergiáim elmúltak, gerincem kiegyenesedett, és hamarosan a normál testnevelésórák követelményeinek is jól meg tudtam felelni, sőt, egyéni testedzésbe is kezdtem. Hamarosan erős, izmos, egészséges fiatalember vált belőlem. Végül jó eredménnyel, három tantárgyból dicsérettel sikerült leérettségiznem.
Kaptam egy vágyat is a szívembe: tanár szerettem volna lenni, vagy olyan egyenruhás, aki segít az embereken. Akkor azonban még azt hittem, hogy sajnos mindez együtt nem lehetséges.
Álljon meg, katona!
Sorkatonai szolgálatomat a pécsi tüzérdandárnál töltöttem le. Nagy izgalommal vártam a katonaságot, és nagy csalódás volt. Sok rossz belefért ebbe az egy évbe, Isten azonban ezt is a javamra fordította: az ott szerzett tapasztalatokat, lelki edzettséget és szolgálati ismereteket nagyon jól tudom hasznosítani azóta is, másrészt pedig honvédségi „élményeim” alapján írtam meg első kiadott könyvemet, Álljon meg, katona! címmel.
Hivatásom: tűzoltó
Felnőtt életpályám első komoly döntéseként, húszéves koromban jelentkeztem hivatásos tűzoltónak – hiszen a tűzoltó az az egyenruhás, aki a leginkább segít az embereknek.
A szigorú felvételi eljárás és a nehéz kiképzés után, vonulós tűzoltóként filmbe illő akciókban is részt vehettem: riasztáskor egy perc alatt elindulni, majd szirénázó tűzoltó autóval száguldani a városon át, harc a lángokkal, mentési munkák súlyos baleseteknél – ezeket igazán hősiesnek találtam.
A következő évben parancsnokom fölajánlott egy magasabb beosztást tűzmegelőzési szakterületen, amelyet el is fogadtam. Most végre nem az események után száguldok, hanem megelőzhetem a bajt – gondoltam.
A hat év alatt, ameddig a tűzmegelőzési szakterületen szolgáltam, igazán érdekes emberekkel, helyszínekkel és eseményekkel találkoztam. Tűzvédelmi ellenőrzéseket, bejárásokat tartottam, illetve tűzeseteket vizsgáltam ki pl. kórházakban, múzeumokban, ipari területeken, lakóépületekben, nemzetközi hírű szállodákban, de még minisztériumokban is.
Dr. Szelid Zoltán tűzoltótiszt, tanár úr
Tűzmegelőzési beosztásomra való tekintettel tűzoltó tiszti rendfokozatba léptettek elő. Ennek természetesen nagyon örültem, a továbbtanulás azonban innentől nem lehetőség volt, hanem szolgálati viszonyom megtartásának feltételévé vált.
Az Államigazgatási Főiskolán szereztem meg első diplomámat, jó eredménnyel. Ezután elvégeztem a tűzoltó tiszti iskolát a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban, és közben jogi tanulmányokba is kezdtem a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, ahol végül cum laude, vagyis jó minősítésű, jog- és államtudományi doktori címet szereztem.
A tiszti iskolán letett sikeres vizsgák után lehetőségem nyílt átállni a másik oldalra: a katedrára. Így embereket segítő egyenruhás lettem, és tanár is egy személyben. Az évek során több ezer embernek adhattam át tudásomat, közben pedig tűzoltó főtisztté és vezető tanárrá léptem elő.
Veszélyes szellemi útvesztőkben
Térjünk vissza egy kicsit az időben: szeretném bemutatni életemnek egy másik vonalát. A katonaság után az evangélikus ifjúságba nem tudtam már visszailleszkedni (kiöregedtem). Lelkem vágyott azonban az Istennel, megmentő jótevőmmel való közösségre. Ha pedig az ember istent keres magának, de rosszul vagy rossz helyen, hamarosan jelentkezik az, aki istennek adja ki magát: az ördög. Nem acsarkodik vagy fenyegetőzik, hanem szép, de hamis ígéretekkel csalogat magához.
Veszélyes szellemi útvesztőkbe tévedtem: az ezotéria világába, és különböző okkult önfejlesztési, természetgyógyászati irányzatok tanaiban merültem el. Érdekesek voltak, a kivételesség érzetét nyújtották, hihetetlen dolgokat láttam, tapasztaltam, sőt, tettem is. Mindennek azonban nagy ára volt, amelyről sajnos az „apró betűs rész” sem szólt.
Sötét, fájdalmas bánat telepedett a lelkem mélyére, és megmagyarázhatatlan szorongás, hideg félelem kezdett el gyötörni.
Ördögi körbe kerültem: egyre inkább belemélyedtem a „tudományokba”, hogy segíthessek magamon, de ezzel együtt merültem egyre mélyebben a félelem és a fájdalom mocsarába is. Újabb elmélyülés a tudományba – újabb merülés a mocsárba, és így tovább. Miközben az életem látható része rendben volt, én egyre rosszabbul éreztem magam. Amikor egy ismerősöm jósolt nekem, a halál lapja jött ki, és azt mondta, ennél a pontnál nem is lát tovább a jövőmbe. „Meg fogok halni!” – gondoltam, de Isten másként gondolta: a halál helyett új, örök életet adott!
Vissza az atyai házba
Harmincadik születésnapom előtt, munkába menet egy, a hideg hajnal ellenére is jókedvű emberekből álló csoportba ütköztem, akik egy különleges szóróanyagokat osztottak. Az igényes kis csomagban lévő, Válaszok című írás nagyon megérintett: a kereszténységről szólt, de egészen másként, sokkal élőbben és logikusabban, mint ahogy én erről a témáról valaha is hallottam. A lap hátoldalán rajta volt a csomagot adó közösség neve és az istentisztelet időpontja is: Teljes Evangéliumi Keresztény Közösség Mahanaim Gyülekezete. Istentisztelet: szombaton 17 órától, cím: Budapest, VII. Damjanich u. 2. Úgy döntöttem, ezt meg kell néznem.
Az istentisztelet érdekes volt: modern dalok, hosszú, de élvezetes és tartalmas prédikáció, majd az érintettek által elmondott, személyes történetek Isten gondoskodásáról. Az alkalom után dr. Kováts György lelki pásztor elhívott egy kiscsoportos biblia-tanulmányozásra. Itt kezdődött keresztény tanítványi életem, melynek során megérthettem és megtehettem mindazt a csodát, amire Téged is hívlak, Kedves Olvasó!
Jézus Krisztus Szelid Zolija
Amikor végre megértettem, hogy Jézus Krisztus mit tett értem, nagyon meghatódtam, és szinte azonnal el is fogadtam az Ő kegyelmét. Én lettem Jézus Krisztus Szelid Zolija.
Idővel a lelkem mélyén lakozó sötétség helyét világosság, a félelem és a bánat helyét ma is tartó és öröm és békesség vette át.
Az élő hitű keresztény közösségben és az Istennek való szolgálatom során csodák egész sorának lehetek személyesen a tanúja, sőt, részese is: súlyos betegek gyógyulása, széthullott családok helyreállása, kábítószeresek szabadulása, erőszakos bűnözők jó útra térése jelzi Isten hatalmát, kegyelmét és szeretetét.
K: Nem lehetséges, hogy az Istennek tulajdonított pozitív változások tulajdonképpen pszichológiai okokra vezethetők vissza?
V: De igen, sőt, biztos vagyok benne. Isten gyakran a pszichénk rendbetételével kezdi életünk megjavítását, és csodálatos, gyors, látványos eredményeket ér el vele.
Hitvesem és harcostársam
A gyülekezetben Isten megajándékozott drága hitvesemmel és harcostársammal is. Több mint tíz éve élünk boldog házasságban, és egymást segítve szolgáljuk az Urat. Éveken át tanítottuk együtt a gyermekeket Isten szeretetéről és üzenetéről gyülekezetünkben, iskolákban, gyermekotthonokban, nyáron pedig hittan-táborokban. Azóta Isten újabb utakra, szolgálatokra hívott el minket.
A gyermekek javára végzett szolgálatunk csúcsaként, egyben életünk legnagyobb vállalkozásaként nevelőszülők lettünk: eddig összesen kilenc – volt, amikor egyszerre öt – kisgyermeknek adhattunk otthont, szeretetet és biztonságot a mi kis családunkban, és Isten nagy családjában.
Házasságunk mindennapjait: magánéletünket és szolgálatunkat is átjárja, folyamatosan védelmezi és erősíti Isten szerető gondoskodása.
Minden a javunkra szolgál!
K: Akkor ezzel most azt akarod mondani, hogy minden tökéletes, csupa öröm és boldogság az életedben?
V: A lényeg tekintetében igen: még akkor is, amikor pillanatnyilag nem! Hadd fejtsem ki bővebben!
Az életem – illetve most már életünk – ma sem egy napfényes sétarepülés a problémák felhői fölött. Természetesen vannak nehézségek, bonyodalmak, előfordulnak melléfogások is, sőt, az sem ritkaság, hogy gonosz és goromba támadásokkal találjuk szemben magunkat. DE:
»Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott.« (Pál apostol levele a rómaiakhoz, 8,28.)
Bármi történik is velünk vagy körülöttünk, Isten a javunkra fordítja. Ezt nem látjuk meg mindig azonnal, de tudjuk, és biztosak vagyunk benne, mert Ő megígérte élő igéjében, a Szent Bibliában.
A Szent Biblia az életemben
Amikor először találkoztam közelebbről keresztényekkel, és láttam, milyen fontosnak tartják a Bibliájukat, rácsodálkoztam: „Ezek az emberek könyvből élik az életüket?” Azután megértettem, hogy bizonyos értelemben igen, és nagyon jól is teszik.
A sok kétségeskedés, értetlenkedés, okoskodás után végre én magam győződtem meg róla, és most már bátran vallom is, amit Pál apostol kedvenc tanítványának és barátjának írt a Szent Bibliáról:
»A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre.« (Pál apostol II. levele Timótheushoz, 3.16; Károli)
A Szent Biblia most már nekem is az életem alapja, tanítója, megjobbítója, és mindig új hitet, erőt adó forrása.