A VILÁG VILÁGOSSÁGA
avagy: miért élünk ezen a világon?

 

VILÁGÍTSUNK JÉZUSSAL!

Hívő emberként és mennyei állampolgárként számomra az a legmegtisztelőbb, hogy Jézus a világ világosságának nevez. A megtiszteltetés mellett ijesztő is lehet ez az elhívás, hiszen jogos a kérdés: hogyan, mivel tudok én világítani? Jézus azonban nem hagy magunkra minket ebben a feladatban, sőt, előttünk jár. Ezt mondja önmagáról:

 »Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az életnek világos­sága.« (János evangéliuma 8. 12.)

 Jézus kereszthalálával és mennybe menetelével a világosság nem vétetett el az emberektől, hanem új minőségbe lépett, és sok­szorosára növelte az erejét: betöltötte a Földet és a történelmet, emberek milliárdjainak mutatott és mutat ma is utat, adott és ad ma is reménységet, gyógyulást, szabadulást. Ebben pedig Isten nem angyalokat használ, hanem minket, embereket. Minderről nekünk, Őt követő embereknek ezt mondja Jézus:

»Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. Lámpást sem azért gyújtanak, hogy a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.« (Máté evangéliuma 5. 14-16.)

 Jézus természetesen egyik esetben sem a fizikai fényről, világos­ságról beszélt, hanem Isten szeretetének, kegyel­mének és bölcses­ségének mennyei világosságáról.

Mi, hívő emberek ennek a mennyei világosságnak nem a forrásai, hanem hálás élvezői és továbbadói, sokszorozói vagyunk. Minél jobban világítunk, annál több csodát látunk magunk körül: üdvösséget nyernek az emberek, meggyógyulnak a betegek, helyreállnak a szétszakított családok, és még sokáig folytathatnám. Mindez nagy örömöt szerez nekünk – és mindenek fölött: azt tesszük, amire Isten elhívott minket!

 

A VILÁGOSSÁG VALÓSÁGA

Joggal kérdezheted: “Ez mind szép és megtisztelő, de hogyan lesz ebből valóság? Hogyan ragyoghat egyre inkább a mi  világosságunk?”
Nézzük, mit tehetünk a gyakorlatban!

Csatlakozzunk a Világosság Forrásához!

Ahhoz, hogy a mi világosságunk ragyogjon, rendszeresen föl kell töltődnünk energiával a Világosság Forrásánál! Jézus Krisztus az istentiszteleteken vagy szentmiséken, imádságaink közben, a Biblia olvasásakor, illetve minden alkalommal. amikor Őreá figyelünk, áldjuk és dicsőítjük Őt, újabb és újabb töltést ad nekünk. Minél folyamatosabb és intenzívebb ez a töltés, annál fényesebb lesz a mi világosságunk!
Az emberek néha gonoszak, hálátlanok, érzéketlenek. Ne keseredjünk el, világítsunk tovább! Ne az emberek hálájától, elismerésétől, viszont-szeretetétől vagy megváltozásától várjuk az energiát, mert akkor elfogy!
Jézus Krisztus a mi világosságunk forrása – így mi sem járunk sötétségben, hanem a miénk lesz az életnek világossága, és világosságot adunk, sőt, élő világosság vagyunk és leszünk a körülöttünk lévő emberek számára is.

A lámpatartóra, ne a véka alá!

Vállaljuk, mutassuk hitünket! Ne rejtsük a véka alá! Vannak közöttünk bátor, ékesen szóló, jó bizonyságtevők és prédikátorok – ez nagyszerű! Azonban nem mindenki ilyen: vannak félénkebb, szűkszavúbb keresztények is – ez is nagyszerű! A lényeg az, hogy vállaljuk, kik vagyunk és kinek hiszünk! Ha bátran és hangosan tesszük, jó, csöndesen, szelíden, úgy is jó.
Ne feledjük Jézus ígéretét és figyelmeztetését:
 »Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt.« (Máté evangéliuma 10. 32-33.)
Ugye mindnyájan azt szeretnénk, ha Jézus magáénak, Őhozzá tartozónak  vallana minket Isten és a mennyei angyalok előtt? Akkor valljuk mi is magunkénak Őt az embereke előtt!

Jó cselekedetek

A mi üdvösségünk nem a mi jó cselekedeteink eredménye; de az utánunk jövőké igen! Az általunk képviselt, megvallott, hirdetett Ige azáltal lesz hiteles az emberek előtt, ha látják a mi jó cselekedeteinket. (Ugyanakkor szörnyű rombolásra képes az, ha egy hitét szavaival megvalló keresztény azzal ellentétesen cselekszik – ezzel a saját örök életét is veszélyezteti, és azokét az emberekét is, akik számara az ő világosságának kellene ragyognia!)
Mitől, mikor jó egy cselekedet? Mai világunk igyekszik elmosni a határokat, viszonylagossá tenni a jó rossz a rossz fogalmát.  Jézus azonban  egyértelmű iránymutatást ad számunkra ebben a kérdésben, azzal a mondatával, amelyet évszázadok óta (méltán) ARANYSZABÁLY-nak is nevezünk:
»Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük, mert ezt tanítja a törvény és a próféták.« (Máté evangéliuma 7. 12.)
Egyrészt, tegyünk meg mindent a másik emberrel vagy emberért, amit szeretnénk, hogy az adott helyzetben velünk tegyenek. Ez természetesen igaz tetteink mellett a szavainkra is! Ugyanakkor ne tegyünk semmi olyat a másik emberrel, és nem mondjunk semmi olyat neki vagy róla, amit mi magunknak nem szeretnénk!

 

A SÖTÉTSÉG VISSZAVÁG

Fizikai értelemben a fény, világosság (tudomásom szerint) nem ellentéte a sötétségnek: a sötétség egyszerűen a fény hiánya. Szellemi értelemben azonban sajnos ez nem ilyen egyszerű: a szellemi sötétség folyamatosan harcol a szellemi világossággal. Nem győzheti le, hiszen már veszített, de nem törődik bele a vesztességbe, hanem minduntalan lázad, újra és újra támad a világosság ellen.
Egy nagyon fontos dologban hasonlít azonban a világosság és a sötétség fizikai és a szellemi formája: a világosság elvételével, elrejtésével felül kerekedik a sötétség! Ezt nem hagyhatjuk: ragyogjon a mi világosságunk, és tartsa legyőzve a sötétséget!

Milyen módokon vág vissza a világosságnak a sötétség? Filmek, zeneszámok, reklámok, okoskodások és butaságok sokaságával igyekszik túlharsogni az igazságot, az embereket (gyakran a legközelebb állókat is) a hitvalló keresztények ellen hangolja előítéletekkel, áltudománnyal, rágalmakkal, és még hosszan sorolhatnánk.
A legveszélyesebb fegyverei azonban azok az állítások, gondolatok, következtetések, amelyeket maguknak a keresztényeknek a tudatában, gondolataiban helyez el, azért, hogy ne szóljanak az igazságról, és elrejtsék fényüket. Íme, néhány ezek közül:
“Eljársz a templomba, gyülekezetbe, ettől már éppen elég. jó keresztény vagy! Nem kell neked ilyesmivel foglalkoznod.”
“Mit fognak gondolni rólad az emberek? Még bolondnak tartanak!”
“Hiábavaló ez az egész, úgysem vezet sehova.”
“Nálad tehetségesebb embereknek is nehezen megy ez. Hogy gondolod, hogy éppen te eredményes leszel?”

 

Általunk is
GYŐZZÖN A VILÁGOSSÁG!

Tudjuk, hogy kinek hiszünk! Igenis, a mi feladatunk világítani, Jézus Krisztus igazságát képviselni a világban! Merjük vállalni, megvallani hitünket, elmondani másoknak, amit Isten tett velünk! Gondoljuk végig: a körülöttünk élő emberek örök élete múlik rajta!

Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása után negyven napig tanította követőit, majd közvetlenül a Mennybe indulása előtt e szavakkal köszönt el tőlük:

»Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mind­azt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.« (Máté evangéliuma 28. 18/b-20; Károli)

Az idézet eleje egy nagyon fontos kijelentés, a vége egy csodá­latos ígéret, közötte pedig egy olyan parancsolatot olvas­hatunk, amelyet „Nagy Kiküldési Parancs”-nak is szoktak nevezni. Ez azon­ban sokkal inkább meghívás, mint kiküldés: Jézus ugyanis nem elküldi, hanem magával hívja követőit, és megígéri: »ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.«

Az első tanítványok komolyan vették a meghívást, mint ahogy a további tanítványok is. Így jutott el hozzánk az üdvösség üze­nete és lehetősége, évek és kilométerek ezrein át! Az pedig rajtunk múlik, egyen-egyenként, személyesen a mi felelősségünk, hogy az utánunk jövőkhöz is eljut-e!!!

A magam részéről e meghívás elfogadásaként, a Nagy Kikül­dési Parancs teljesítéseként írtam meg a könyvet, és indítottam útjára ezt a honlapot, sőt, magát a Szolgálatot is. Arra hívlak most Téged, Kedves hívő keresztény Testvérem, hogy Te is vegyél részt bátran e fontos parancsolat teljesítésében!

BIZTOS A GYŐZELEM!
Csak az veszíthet, aki feladja!

Keresztény körökben gyakran találkozhatunk  ehhez hasonló mondatokkal:
“Én mindent megteszek a körülötem élő emberekért: elmondom nekik az Evangéliumot, bizonyságot teszek Isten kegyelméről és csodáiról, imádkoztam értük, látják és megköszönik a jó cselekedeteimet,  mégsem akarnak Jézushoz jönni!” – netán – “Kigúnyolnak, kinevetnek, bántalmaznak!”

Ha ilyen helyzettel találkozunk, tudnunk kell: ez a látszólagos kudarc a valóságban GYŐZELEM:
– egyrészt azért, mert Isten akaratát, Jézus parancsolatát cselekedtük, és a végén Ö ítéli meg az életünket;
– a másik ok megértéséhez pedig…

Tanuljunk a magvetőtől!

Jézus példázatát a magvetőről mindhárom szinoptikus evangéliumban olvashatjuk, és bizonyára mindnyájan jól ismerjük. Olvassuk most végig figyelmesen a példázat magyarázatát!

»A magvető az igét veti. Az útfélre esett mag: azok, akiknek hirdettetik az ige, de amikor hallgatják, azonnal jön a Sátán, és kiragadja a beléjük vetett igét. A köves helyre vetett mag: azok, akik amikor hallgatják az igét, azonnal örömmel fogadják azt, de nem gyökerezik meg bennük, ezért állhatatlanok, és ha nyomorúságot vagy üldözést kell szenvedniük az ige miatt, azonnal elbuknak. Megint más a tövisek közé vetett mag: ezek azok, akik meghallják az igét, de e világ gondja, a gazdagság csábítása vagy egyéb dolgok megkívánása benövi és megfojtja az igét, úgyhogy ez sem hoz termést. A jó földbe vetett mag: azok, akik hallgatják az igét, befogadják, és az egyik harmincannyi, a másik hatvanannyi, némelyik pedig százannyi termést hoz.« (Márk evangéliuma 4. 14.20.)

A példázat szerinti magoknak négyféle sorsa volt, attól függően, hogy milyen földbe hullottak. Három nem tudta meghozni a kívánt eredményt, és csak egy volt sikeres. Megérte? Igen, hiszen a jó  földbe vetett magok harmincszoros, hatvanszoros, sőt, akár százszoros termést is hoztak! A leggyengébb is a tízszeresét teremte annak, mint amennyi kárba ment a rossz földbe esés miatt! Ez nem kudarc: ez GYŐZELEM!

Azzal is számolnunk kell azonban, hogy mint a magok, úgy az Ige vetésénél sem szép sorban jönnek az eredmények; nem úgy van, hogy három rossz, egy jó, három rossz, egy jó, és így tovább! Lehet, hogy nagyon-nagyon sok magot kell elhintenünk, mire megjönnek a sikerek!

Fontos tudnunk és szem előtt tartanunk azt is, hogy két párhuzamos fejlődés van ebben a folyamatban:
– egyrészt mi magunk is fejlődünk; ahogy gyakorlatot szerzünk, egyre jobban megtaláljuk a “jó földet”, a nyitott szíveket, és egyre ügyesebben, eredményesebben vetjük az Ige magját;
– másrészt változnak az  emberek, a szívek is: a “rossz föld” idővel jobbá, befogadóbbá válhat, és ebben nagy jelentősége lehet a mi munkálkodásunknak is.

Végül pedig akkor se keseredjünk el, ha más aratja le a mi munkánk gyümölcsét, sőt, akkor se, ha földi életünkben nem is látjuk meg az eredményt. Jézus így boztat minket erre vonatkozóan:

»Az arató jutalmat kap, és begyűjti a termést az örök életre, hogy együtt örüljön a vető és az arató. Mert abban igaza van a mondásnak, hogy más a vető, és más az arató.« (János evangéliuma 4. 36-37.)

* * *

Jézus Krisztus fénye általunk világít a sötétségben! Akarjunk és merjünk világítani! És tudjuk biztosan, hogy megéri: szeretteinkért, embertársainkért, akik az üdvösségre várnak (akkor is, ha még nem tudják); és mindenek előtt Isten hívásának beteljesítéséért! Látni fogjuk az eredményét itt a Földön, és még inkább a Mennyben!

Remélem, mindnyájan azt halljuk majd Urunktól azon a bizonyos órán:
»Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.« (Máté evangéliuma 25.21; Károli)

Dr. Szelid Zoltán