IGAZI TALENTUMOK

“Igazi talentum!” – ezt a kifejezést általában valamilyen rendkívüli tehetség, szellemi vagy művészeti képesség, illetve még inkább ezek valamelyikével rendelkező ember elismerésére használjuk. A valóságban mindnyájan rendelkezünk igazi talentumokkal, amelyeket maga Isten adott nekünk.
Az pedig, hogy mit kezdünk velük, üdvösségi kérdés: az örök életünk múlik rajta!

Jézus Krisztus az igazi talentumok természetét és életbevágó fontosságát egy szemléletes példázattal segít nekünk megérteni (Máté evangéliuma 25. rész 14-30.)
Olvassuk el figyelmesen a történetet, és helyenként álljunk meg, elgondolkozva az olvasottakon!

»Mert úgy van ez, mint amikor egy idegenbe készülő ember hívatta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek adott öt talentumot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek képessége szerint, és elment idegenbe.«
A történetbeli ember tehát a vagyonát bízta erre a három szolgájára, majd elment idegenbe. Ez óriási bizalom! A talentum eredetileg súlymértéket jelentett, illetve rengeteg, több tíz kilogrammnyi aranyat vagy ezüstöt. A vagyon elosztásánál – bölcs emberként – a szolgák képességét vette figyelembe. 
Isten minden aranynál és ezüstnél is sokkal értékesebbet bízott ránk: az Ő képviseletét ebben a világban! A talentumokat, vagyis a feladatokat, szolgálatokat, és a hozzájuk szükséges adottságokat, eszközöket, lehetőségeket a mi képességeink szerint adja nekünk.
»Az, aki az öt talentumot kapta, azonnal elindult, vállalkozásba fogott vele, és másik ötöt keresett hozzá. Ugyanígy a két talentumos is másik kettőt keresett hozzá. Aki pedig az egyet kapta, elment, gödröt ásott a földbe, és elrejtette ura pénzét.«
Mi mit teszünk a ránk bízott talentumokkal? Megismerjük és hasznosítjuk őket Isten országának építésére, az emberek megmenésére, vagy elássuk, és úgy teszünk, mintha ez így rendben lenne?
Érdemes végiggondolnunk, hogy mi vehette rá az egytalentumos szolgát arra, hogy elássa a rábízott talentumot, hogy mi elkerülhessük ezeket a csapdákat. Irigység, netán sértődöttség, amiért ő csak egyet kapott abból, amiből a többiek kétszer, sőt ötször annyit? Az alkalmatlanság gondolata, félelem a feladattól (amit alá is támaszthat az az okoskodás, hogy ura őt találta a leggyengébb képességűnek)? A kényelemszeretet, és az a gondolat, hogy jó lesz ez így is? Netán valóban az ura kegyetlenségétől való félelem, amire a számonkérésnél hivatkozik majd? Ha valamelyik oknál magunkra ismerünk, imádkozzunk, és igyekezzünk mielőbb szabadulni a visszahúzó gondolatoktól! Miért? Lássuk:
»Hosszú idő múlva azután megjött ezeknek a szolgáknak az ura, és számadást tartott velük.
Eljött az, aki az öt talentumot kapta, hozott másik öt talentumot, és így szólt: Uram, öt talentumot bíztál rám: nézd, másik öt talentumot kerestem. Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, jöjj, és osztozz urad örömében! 
Eljött az is, aki a két talentumot kapta, és ezt mondta: Uram, két talentumot bíztál rám: nézd, másik két talentumot kerestem. Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, jöjj, és osztozz urad örömében!«
Ahogy a szolgák az uruk előtt, egy napon mi is számot fogunk adni Isten előtt az életünkért. Isten megdicséri, megjutalmazza, és a Mennybe fogadja mindazokat, akik hűségesen bántak a talentumokkal. Figyeljük meg: az értékelésalapja nem az ügyesség vagy a vállalkozási, gazdálkodási képesség, hanem a hűség. A kéttalentumos szolga ugyanolyan elismerést kapott, mint a két és félszer annyi terhet viselő, sőt, két és félszer annyi hasznot is hozó öttalentumos.   
»És amikor eljött az, aki az egy talentumot kapta, ezt mondta: Uram, tudtam, hogy könyörtelen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és onnan is gyűjtesz, ahová nem szórtál. Félelmemben elmentem tehát, és elástam a talentumodat a földbe: nézd, itt van az, ami a tied.«
A Paradicsombeli első bűnbeesés óta jellemző az emberre ez a gondolkodás: “Sokmindenki hibás abban, ami történt, és az a közös bennük, hogy egyikük sem én vagyok!” A szolga nem kért bocsánatot: urát vádolta azért, hogy a maga igazát védje. Ugye, mi soha nem teszünk ilyet Istennel?
»Ura így válaszolt neki: Te gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és onnan is gyűjtök, ahova nem szórtam? Ezért el kellett volna vinned a pénzemet a pénzváltókhoz, és amikor megjöttem, kamatostul kaptam volna vissza azt, ami az enyém.« ­
Én sokáig értettem úgy ezt a választ, hogy lám, még az ura is elismeri magáról  a szolga vádjait, de ha figyelmesebben értelmezzük, megérthetjük, hogy nem a vádak elismeréséről van szó, csupán a megismétléséről. Abban is biztosak lehetünk, hogy a rossz vélemény nem lehetett kölcsönös, hiszen senki sem bízná vagyonának egy jelentős részét, több tíz kilogrammnyi aranyat vagy ezüstöt olyan emberre, akiben nem bízik meg. A szolga ezzel a bizalommal élt vissza akkor, amikor még a pénzváltókig sem vitte el a rábízott pénzt a kamat érdekében. 
»Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok annak, akinek tíz talentuma van!«
Bölcs és logikus,  a jó gazda gondosságával meghozott döntés a hűtlen szolgától elvenni a talentumot, és a leghűségesebbek, legtehetségesebbnek adni. Én sohasem szeretném, hogy Isten hűtlennek találjon. Ugye, Te sem?! A döntést ezután így indokolja és általánosítja a szolgák ura, és egyben a mi Urunk is:
»Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és bővelkedni fog; attól pedig, akinek nincs, még az is elvétetik, amije van.«
Ez egy nehezen befogadható mondat, amelyet sokan félreértenek és félre is magyaráznak. Itt nem arról van szó, hogy Isten kifosztaná a szegényeket, sőt, ellenkezőleg!
Igazából mindenkinek van valamennyi valamije. A különbség abban van, hogy azt használja-e arra, amire kapta: Isten országának építésére. Ha igen, akkor neki adatik még: Isten megáldja, és többet bíz rá. Ha letagadja, vagy egyszerűen nem vesz róla tudomást, akkor Isten vagy visszaveszi azt, amit rábízott, vagy kárba vész.
A történetben az úr így dönt a hűtlen szolga sorsáról:
»A haszontalan szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.«
Bárhogy próbáljuk szépíteni vagy szelídíteni, ez bizony a kárhozat metaforája: ezek szerint a haszontalansággal el lehet veszíteni az üdvösséget! Nem az ügyetlenséggel, nem is a butasággal, hozzá nem értéssel, szerencsétlenséggel vagy szerencsétlenkedéssel. Ezeket Isten mind megbocsátja: Ö a szíveket vizsgálja; az eredménynél sokkal fontosabb a szándék, az igyekezet. A hűtlen, gonosz és rest szolgát azonban, aki nem bánja meg bűnét, sőt, Istent vádolja, hogy védje az igazát, bizony sírás és fogcsikorgatás várja!

Akinek van, annak adatik!

Amikor a mi személyes talentumainkról van szó, hajlamosak vagyunk arra gondolni, amije másnak van, de nekünk nincs, vagy legalábbis sokkal kevesebb jutott, mint a másiknak: “Ó, én nem vagyok olyan okos, ügyes, tehetséges, szép, mint a másik. Nekem nincs annyi időm, erőm. pénzem”, és még sorolhatnám, de nem ez a jó irány. Inkább

VEGYÜK LELTÁRBA, AMINK VAN!
Gondolatébresztőként elkezdek néhány sort, amelyet, ha komolyan végiggondolod, bizonyára Te magad is hosszan tudsz folytatni.
– Értelem, érzelem, akarat: óriási kincs és óriási hatalom. Sok mindent megtanultunk, és még sok mindent tanulhatunk! Önálló, alkotó gondolkodásra vagyunk képesek! Csodálatos! Tudunk szeretetet adni elfogadni. Célokat kitűzni és megvalósítani! …
– Fizikai képességek: érzékek (látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás), járóképesség, karunk ereje, kezünk ügyessége, beszédkészségünk …
– Hitünkből eredő képességek: kapcsolat Istennel, imádság, áldás, bizonyságtétel képessége, szellemi ajándékok …
Érdemes végiggondolni, és folytatni, folytatni!

 

A talentumok gyakorlati alkalmazása

A talentumok azonban, bármennyi legyen is belőlük, annyit érnek, amennyire hasznosítjuk őket. Hogyan? Mire kell használnunk a talentumokat? Nos, azt Isten megmondja nekünk. Esetenként hitbeli vezetőink, elöljáróink útján, néha különös kijelentésekkel, szellemi vezetéssel, érzésekkel, látomásokkal – ám ezek sohasem ellentétesek Isten írott Igéjével (ha mégis, akkor az nem Istentől jön, hanem emberi, rosszabb esetben ördögi kijelentés)!

Azonban Isten Igéje maga is tartalmaz parancsolatokat, gyakorlati útmutatásokat a talentumok alkalmazására – és természetesen ezek a legfontosabbak!
Olvassuk el Jézus Krisztus ezzel kapcsolatos szavait:
»Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára. Összegyűjtenek elé minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.
Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot, amely készen áll számotokra a világ kezdete óta. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. 
Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? 
A király így felel majd nekik: Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg. 
Akkor szól a bal keze felől állókhoz is: Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre! Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom, jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg. 
Akkor ezek is így válaszolnak neki: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, amikor nem szolgáltunk neked? 
Akkor így felel nekik: Bizony mondom nektek, valahányszor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg. 
És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre.«
­(Máté evangéliuma 25. 31-46.)

Isten nem várja el tőlünk, hogy több talentumot hasznosítsunk, mint amennyit kaptunk, vagy képesek vagyunk megszerezni – pl. tanulni, ügyesedni, erősödni. Annyit viszont hasznosítsunk, legjobb tudásunk szerint, annak tudatában, hogy el kell majd számolnunk velük!

Dr. Szelid Zoltán